Mivel a blogom neve illúzióim, úgy érzem hogy kutya kötelességem csak ehhez kapcsolódóan írni bejegyzést. Hogy hogyan jön a dillemámhoz az illúzió azt még én sem tudom, de lehet hogy kiderül.
Dilemmát jelent olyan szempontból, hogy jön hogy minden számomra érdekes gondolatot ide beírjak, de mikor arra gondolok, hogy uramisten, ki tudja kik olvassák majd el, akkor visszafogom magam. NEm akarok senkit sem meggyőzni félig meddig súlyos- kezdetleges vagy folytatólagos szenilitásomról:)). Pedig szerintem érdekes lenne... na de így jártatok:)
Jelenlegi életemet foglalkoztató téma: MÉRTÉKLETESSÉG
Rájöttem, hogy ez az egyik legnehezebb életfeladat. Lehet csak azért gondolom ezt így, mert hogy ez engem annyira foglalkoztat az utóbbi időben. De ez csak természetes. Hisz mindenkinek megvan a maga dolga, és nagyon szubjektív hogy kinek mennyire fontos. Így van ez mindennel. És ezt tisztelem.
No a mértékletességgel kapcsolatosan még annyit, hogy a sok jóból is megárt... ahogy szokás mondani.
Bármi foglalkoztatna, mindig és mindig ugyanoda jutok vissza. Éspedig az arany középúthoz, és itt jön be a mértékletesség. Se nem túl sok, de se nem túl kevés: túl jó, túl rossz, túl boldog, túl boldogtalan, túl világos, túl sötét, túl édes, túl keserű, túl kedves, túl mogorva, túl komoly, túl komolytalan, túl szép, túl rusnya :), és sorolhatnám a végtelenségig.
Szerintem ezt teljes mélyében akkor érti meg az ember amikor mindkét véglelet megtapasztalja. Most elvontabb és mélyebb lelki vonatkozásokban beszélve, olvastam egyszer egy érdekes gondolatot (persze csakis egy keleti elme fogantathat meg ilyesmit), miszerint, ahhoz, hogy a lélek újjászülessen ahhoz elöszőr meg kell halnia. Ez nekem annyira tetszett, hogy mélyen megmaradt. Lényegében a végletek megtapasztalásáról is! szól. És szerintem, (ez számomra fontos felismerés! habár elméletileg a la carté tudtam eddig is:) a mértékletesség és az aranyközépút megélése e két véglet megtapasztalása nélkül elengedhetetlen, vagy talán nem az igazi...
És hogy jutottam el mindeddig? Hát úgy, hogy rájöttem, hogy túl boldog, túl elégedett, túl beképzelt, túl hiú, túl túl túl és még az operenciás tengeren is túl vagyok, ja és a Fellegekben, majdhogynem elfelejtettem. És így sem jó.
És ime itt tartok... keresvén az arany középútat:)
